Repüljünk vissza egy kicsit az időben – egészen 1987-be, amikor még itt, ahol ma a Diós Camping működik, csupán egy kis erdő állt. Az utcasarok teljesen be volt nőve, és csak egy kanyargós, földes úton lehetett bejutni a kukoricaföld közepébe. Senki sem sejtette, hogy egy szombat esti beszélgetés a falu alsó kocsmájában egy egész család életét fogja megváltoztatni.
Két öreg ült ott – pohárban pálinka, kezükben múlt és jövő. Egyikük eladott egy földet, a másik vett egy campinget. Vagyis… valójában egyikük sem tudta, hogy pontosan mit vesz vagy ad el. Csak később vált világossá, mit is jelent ez az egyezség.
Én akkoriban egy delfinszürke Dacia kombiról álmodoztam. Már 22 éves voltam, gyűjtögettem is rá. De aztán jött ez a lehetőség – a föld, amiben valamit éreztem. Az “öreg”, aki akkor a vevő volt, nem volt más, mint az apám. Végül én vettem meg tőle a földet – így lettem autó helyett egy hektárnyi kukoricás boldog tulajdonosa. Autóm nem lett, de álmaim voltak – és az sokkal többet ért.
Az elején még fogalmam sem volt, mit is kezdhetnék vele. Járt a fejemben minden: autósmozi, kisbolt, szálloda vagy autókereskedés… De végül a camping ötlete győzött. Ez volt az, amit önerőből is meg tudtunk valósítani, még ha öt évbe is telt, mire minden engedélyt beszereztünk.
És hogy miért pont diófák?
A területet nem akartuk üresen hagyni, viszont a családnak már több gyümölcsöse is volt. Szükségünk volt egy olyan fafajtára, ami szép, nagyra nő, és viszonylag kevés gond van vele. Így esett a választás a dióra – és milyen jól tettük!
A diófa terebélyes lombkoronája nyáron csodás árnyékot ad, tökéletes kempingezős hangulatot teremt. Persze ősszel már nem voltunk ennyire lelkesek, mikor tengernyi levelet kellett összegyűjteni… De fiatalon az ember ritkán gondol arra, mi lesz 30 év múlva. A 160 diófát 23 évesen ültettük el az egyik legjobb barátommal – ma is emlékszem az izgalomra és a közös nevetésekre közben.
Azóta is lassan, de biztosan fejlődünk, építünk, szépítünk. De egy dolog sosem változott:
a camping alapértékei, hangulata és szellemisége ugyanaz maradt, mint amikor elkezdtük.
Soha egy pillanatra sem bántam meg, hogy belevágtam ebbe a kalandba. Ma is hatalmas örömmel tölt el, amikor látom, mennyien szeretitek ezt a helyet. Nem csak nekem fontos már – nektek is.
És amikor esténként a tábortűz mellett egy jó pálinka mellett beszélgetünk a nagy életdolgokról, néha úgy érzem, visszatért az a régi kocsmai beszélgetés hangulata – csak most már nem a kezdet, hanem egy megélt álom részeként.
Remélem, hogy ez még sokáig így marad.
Légy részese Te is az élménynek! 💚
